Belépés
Belépés
Elfelejtettem a jelszavam

A Tenkes csárda mágnes Baranyában - Dining Guide

A Tenkes csárda mágnes Baranyában - Dining Guide

Ha Csarnóta vagy Szalánta önjogán nincs is esetleg az úticéljaink között, ezt a két éttermet érdemes elmentenünk fejben, ha Baranya déli részén járunk: Tenkes Csárda és Marica étterem.

 

A csarnótai Tenkes Csárdát az ország egyik legdélebbi pontján találjuk, Harkány fürdőváros előtt 4 kilométerrel. Bár csárdából mindeddig nem volt hiány Magyarországon – meglátjuk, mit hoz a járvány utáni időszak –, az emlékezetes csárdaélmény sajnos ritkaságszámba megy országszerte. A Tenkes a műfaj kiemelkedő teljesítményét nyújtja, tavaly nyáron a Szerethető éttermek-sorozatunk teraszos, kerthelyiséges szériájában külön cikket is szenteltünk az ajánlására.

 

A klasszikus értelemben vett vendéglátáson túl a dél-baranyai élet szépsége vár itt, a hagyományőrzés jegyében pedig immár 20 éve nyaranta a huszártalálkozót itt zárja le a Tenkes Huszárbandérium és a Tenkes Csárdát pedig tavaly felterjesztették Nemzeti értékké.

 

Csárda XXI. századi módra
A Tenkes Csárda múltja velünk él: több mint 130 évvel ezelőtt, 1889-ben alapították, újkori megvalósulásában pedig idén lesz 21 éves. Tíz évvel ezelőtt az a Kalla Kálmán dolgozta ki az ételsort Kovács Gábor tulajdonossal együttműködésben, aki a rendszerváltás utáni Gundel Étterem legendás séfje volt. A hagyományos magyar ételekért tehát ő felel, Tőle tanult Raposa István séf. A citrusos vajas borjúgerincet például mind a mai napig egy 1908-ból származó recept szerint készíti Kalla Kálmán-módra.

 

A baranyai gasztrorégió hírét öregbítve
Raposa István felel azért is, hogy a tradicionális baranya-környéki konyha ízei kerüljenek a tányérokra. 20 éve erősíti a Tenkes csapatot, ízérzékének nagy szerepe van abban, hogy a Tenkes csárda étlapjának gerincén nem szabad változtatni évek óta a vendégek kérésére. Letörölhetetlen például a tábláról a Tenkes Parasztos Libamáj, helyben készült kukoricás kenyérrel, melynek neve összefonódik a Tenkes csárdával. Az alapanyagokat a csárdához közeli tanyán termelik meg, reményeik szerint minden évben egyre többet. Ez segíti hozzá a konyhát, hogy folyamatosan a legfrissebb hozzávalókból készült ajánlatokkal színesítsék a kínálatot.

 

Aki élvezte már a Tenkes vendégszeretetét, tudja, hogy a berendezés nem hamis csárdaromantika. Kovács Gábor tulajdonos hűséges gyűjtő, aki az országhatárokon innen és túl, magyarlakta területeken jár beszerzésre, hogy a képeken látható épület kívül-belül valóban korhű legyen. A napjaink éttermi világában igazán hangulatosnak számító gyűjtést nem csak mi tartjuk annak: az osztrák, német, szlovén, horvát vendégek is imádják. Az erdélyi szőttesek és kerámiák talán nem is a Tenkes csárdában lelnek új otthonukra…

 

Montenegróból is Szalántára: új időszámítás a Marica étteremben
A szintén baranyai Marica étterem nevét Pécstől Montenegróig jól ismerik, a horvátok pedig egyenesen imádják. Idén ünnepli 53. születésnapját, azonban már új tulajdonosokkal. A Marica új életét pedig a Tenkes Csárda kreatív csapata biztosítja, megújult koncepcióval, igazi délszláv étlappal, enteriőrrel.

 

A projekt vezetője Vincze Ervin, a Tenkes szíve-lelke, aki nem csak a napi operatív teendőkért felel, hanem a csapat összetartásáért is.

2021-ben már nehéz romantikát találni a retrónak, úgyhogy teljes átalakításon esik át a Marica, ami a homlokzatot épp úgy érinti, mint a konyhatechnológiát.

 

A Marica egy autentikus étterem Szalántán, a délszláv falu hangulatát idézi. A település sajátja, hogy a népi hagyományőrzés szerves része a helyi szokásoknak, minden jeles alkalommal beöltöznek népviseletbe, táncolnak a rendezvényekenz utcán, nem a művi folklór jellemzi.

 

Épül a kemence a Marica teraszán, malacsütővel és korhű sparhelttel, rendezvénytérrel, innentől az étterem egy teljesen új színvonalat képvisel. Brunner Attila, többszörös magyar bajnok, olimpiai ezüst- és bronzérmes szakács, valamint bronzérmes világbajnok kulinary art kategóriában. Örömmel csatlakozott Kovács Gáborral együtt a Baranya Gastro 2025 projekthez, mely azt célozta meg, hogy Baranya megye egy átfogó program révén elnyerje az „Európa Gasztronómiai Régiója” címet 2025-ben.

Amint nyithatnak a teraszok, kerthelyiségek, számíthatunk rájuk.

 

Forrás: www.diningguide.hu



Blog menü
Rólunk mondták
  • A szállás pazar volt, az ételek kimagaslóan finomak. Az itt dolgozók mindannyian kedvesek, udvariasak.
    Szommer Éva
  • Ez egy igazi tradicionális hely! Nyugodt csöndes környezetben! Gyönyörű gerendázott szobákkal, amik tiszták és jól fel szereltek. A ki szolgálás minden igényt kielégít! Az étteremben hozzá értő,türelmes, jó pofa és vicces személyzet dolgozik! A konyha fenomenális és kulináris élményt biztosít egyben! Mi minden bizonnyal újra és újra a vendégeik leszünk. Köszönünk mindent
    Eszter Beáta Holub
  • Rendkívül finom ételek, udvarias és gyors vendéglátás, kellemes környezetben. Meg is jegyeztem, hogy évek óta nem ettem ilyen finomat. Biztosan jövünk még :)
    Lantos Judit
A Tenkes Csárda Csapatának kifejezetten fontos a természetvédelem és a fenntartható, környezettudatos mindennapok éppen ezért kérjük, hogy oldalainkat ne nyomtasd ki. Amennyiben valamilyen tartalmat szeretnél szöveges formában elérni kérjük, hogy vedd fel Velünk a kapcsolatot elérhetőségeink egyikén.

Tegyél a fenntartható mindennapokért!

Köszönjük!

Üdvözlettel, a Tenkes Csárda Csapata